Apák napja

Mikor van az apák napja Magyarországon?

Az apák napját kevésbé szokták megünnepelni a világon, mint az anyák napját, pedig az édesapák is megérdemelnek egy napot az évben. Ráadásul az apák napja is egy olyan ünnep, amit a világ több országában is megtartanak, bár nem mindenhol ugyanazon a napon. Februártól decemberig minden hónapban ünneplik az apákat valamelyik országban. A legtöbb országban viszont, köztük Magyarországon is, ez a nap minden év június harmadik vasárnapjára esik.

Honnan is ered az apák napja?

Az apák napja az anyák napjához hasonlóan, szintén Amerikából terjedt el. Egy fiatal hölgy, Sonora Smart Dodd kezdeményezte az apák napja megünneplését, egy anyák napi rendezvényen való résztvétel után. Sonoráék kilencen voltak testvérek, és az édesapja egyedül nevelte fel őket, miután édesanyjuk szülés közben meghalt. Sonora kezdeményezésére az USA egyre több államában kezdték ünnepelni ezt a napot.

Az apák napját Sonora eredetileg június 5-én szerette volna megtartani, ami az édesapja születésnapja lett volna, de a hatósági teendők miatt csak június harmadik vasárnapján, 1910. június 19-én sikerült megtartani az első apák napját Spokane-ben.

Az apák napjához kapcsolódik egy mások történet is. A XX. század elején Grace Golden Claton javasolta az ünnep hivatalossá tételét, amikor édesapja, több száz másik áldozattal együtt, egy bányakatasztrófában életét vesztette. Grace, a baleset után hátramaradt árvák, valamint az egyház kezdeményezésére Nixon amerikai elnök vezette be hivatalosan az ünnepet 1972-ben. Magyarországon 1994 óta ünnepeljük ezt a napot, bár nincs még akkora hagyománya, mint az anyák napjának, de népszerűsége évről évre folyamatosan nő. A katolikus egyház az apák napját  március 19-én, Szent József napján tartja. A legtöbb országban ezt az ünnepet világi ünnepként tartják számon.

Ajándékötletek apák napjára

Természetesen az édesapák is örülnek ilyenkor az ajándékoknak, és persze sokan meg is szeretnék ajándékozni őket. Bármilyen furcsán is hangzik, de egy apa ugyanúgy tud örülni a gyerekei által készített rajznak vagy ajándéknak, mint egy édesanya. Virág helyett pedig lehet adni ajándékba pl. a kedvenc sörét vagy borát. Ha pedig valami maradandó ajándékkal szeretnénk őket meglepni, akkor jól jöhet valamilyen barkácseszköz, esetleg egy különleges mintázatú vagy vicces póló. Az ilyen ajándék biztosan emlékeztetni fogja mindig a szeretteire.


Ajánlott termékeink


Heti akciós termékünk

További apák napi termékminták megtekintése

Vissza a kezdőlapra